Magyarország Acer márkaboltjai+36 21 / 345 - 7700
Kosárban lévő termékek

Rendelésed

A kosarad üres!
AcerShop Budapest - már négy helyen!
2017. november 21.

AcerShop Budapest - már négy helyen!

Szerző: Acershop
1 perc
Az AcerShop számára az idei év is jelentősen telik, ugyanis a cég idén, 2017-ben megnyitotta negyedik budapesti üzletét november 16-án.

Korábban 2008-ban az első Acer márkaüzlet Miskolcon nyílt meg, amelynél kiderült, hogy van igény színvonalas bemutatótermekre, megfelelő, szakszerű kiszolgálásra és a termékek bemutatására. A vásárlók így könnyeben választanak, meg tudják nézni, megfogni a kiszemelt eszközt és nem utolsó sorban, ha kérdésük van szakemberekhez fordulhatnak.

upload/articles/7/613/1_500x400.jpg

AcerShop Miskolc

Két év elteltével így adott volt, hogy mivel elég közkedvelt márka az Acer van erre igény és a fővárosban is szükség lenne egy márkaüzletre, így 2010-ben megnyitott az első budapesti üzlet a XXIII. kerületben, a soroksári Auchanban. A bemutatóterem színvonalasan berendezett, természetesen a márka színvilágához igazodva dizájn szempontjából. Kívülről is jól látni, hogy rengeteg gép van kiállítva, kisebb, nagyobb méretben és színekben. Az ügyfelek hamar felfedezték a boltot és ma, 7 év elteltével már nagy a vásárló közönség is, emellett pedig rendszeres törzsvásárlóink is vannak, akiknek köre egyre jobban növekszik.

upload/articles/7/613/3_500x400.jpg

AcerShop Soroksár

Az évek alatt már az egy budapesti üzlet kevésnek bizonyult, ezért további Acer prémium üzletek megnyitása merült fel. Négy év elteltével, 2014 júniusában meg is nyitott a harmadik AcerShop üzlet Dunakeszin. A kellően tágas bolt abszolút prémium kialakítású, ami megjelenésében az aktuális dizájn és színkombinációknak megfelelően a márka elképzelései szerint lett kialakítva. Színvonalas berendezés és high-tech megoldások találhatóak a Dunakeszi AcerShopban, ilyen például a téglamintás falfelület, falba süllyesztett képekkel, valamint a könnyen észrevehető 60"-os méretű falba épített LCD TV, amelyen az Acer termékek bemutató videói futnak.

upload/articles/7/613/2_500x400.jpg

AcerShop Dunakeszi

Pár hónap elteltével ugyan abban az évben, egész pontosan 2014. október 1-én pedig hivatalosan megnyitott a negyedik és egyben legnagyobb budapesti üzlet a budaörsi Auchanban. Az üzlet kétszer akkor méretű, mint a másik két Budapest környéki üzlet, tágas, világos, amely egyből a legelső bejáratnál található. Kialakítása dizájn szempontjából a többi üzlethez hasonlít, azonos bútorok és elrendezés csak másfélszer akkora méretben. Itt is megtalálható a falba épített LCD TV, valamint újdonságként a márka színekhez híven a fehér mellett már zöld falrész is van. Minden üzletben, így Budaörsön is a falakon egyedi plakátozás látható, amelyen a vásárlói visszajelzések olvashatóak idézve különböző oldalakról, hozzászólásokból.

upload/articles/7/613/4_500x400.jpg

AcerShop Budaörs

Korábban is már felmerült egy belvárosi üzlet, illetve rengeteg vásárlói visszajelzés volt az elmúlt években azzal kapcsolatban, hogy mikor lesz Budapest szívében, azaz a belvárosban is AcerShop bemutatóterem. Így három év elteltével a budaörsi üzlet megnyitása után, 2017. november 16-án megnyílt a legnagyobb üzlet, az AcerShop Nyugati. Frekventált helyen, a Váci út elején - a WestEnddel szemben- megtalálható üzlet az eddigi legnagyobb Acer márkabolt nem csak Magyarországon, hanem egész Európában. A dizájn a többi üzlet kialakításával megegyező természetesen, illetve a tágas, közel 200 négyzetméter alapterületű üzletben helyet kaptak már monitorok is, valamint egy Acer Predator gaming szekció, ahol igényes környezetben kipróbálhatók a játékosoknak szánt Acer monitorok, notebookok és perifériák is.

upload/articles/7/613/6_500x400.jpg

upload/articles/7/613/7_500x400.jpg

upload/articles/7/613/8_500x400.jpg

upload/articles/7/613/5_500x400.jpg

AcerShop Nyugati

Összegezve az AcerShop mára öt prémium üzlettel rendelkezik, ebből egy Miskolcon, négy Budapesten és környékén, ahová színvonalas, hangulatos körülmények között és szakszerű kiszolgálás mellett várunk minden kedves érdeklődőt és vásárlót. Az AcerShop üzletek pontos elérhetőségei az alábbi linken megtalálhatóak.

Online hitel

Kényelmes és gyors igénylés,
rugalmas konstrukció

Garancia otthonról

Garanciális ügyintézés kényelmesen, gyorsan

Visszavásárlási garancia

Nincs kockázata egy gyors döntésnek. Akár cégeknek is!

Árgarancia

Egyedülálló megoldás, hogy ne érhessen kellemetlenség

1 napos szállítás

Villámgyors kiszállítás, vedd át rendelésed akár már ma!