Az Acer ezúttal Tajvanban zsebelt be díjakat
Már megszokhattuk, hogy bármilyen számítógépes mustráról legyen is szó, az Acer mindig jól teljesít ezeken a megmérettetéseken. Nem csak a designban jár élen, de a technikai megoldások területén is, ezért legyen szó szépségdíjakról, vagy olyanokról, amik a technológiát értékelik, a tajvani gyártó szinte mindig diadalmaskodik.
Ezúttal hazai pályán, Tajvanban zsebelt be elismeréseket szép számmal, mégpedig tizennégy díjjal lett gazdagabb.
A Taiwan Excellence 2016 díjról
A Taiwan Excellence díjakat több kritérium alapján ítélik oda egy-egy terméknek. Az értékelési szempontok között szerepel a design, az R&D (Research & Development), azaz a kutatás és fejlesztés, a minőség és a marketing is, a végső döntést pedig egy 88 szakemberből álló zsűri hozza meg.
Az idén 1.180 terméket nevezett 202 gyártó, és ezek közül kerültek ki a legjobbak. Az Acer esetében éppúgy találunk notebookokat, Chromebookokat, mint ahogy okostelefonokat és monitorokat is a díjazottak között.
A sztárok most is arattak
Kétségtelen, hogy az Acer eszközei között akadnak sztárok, mint a Chromebookok, ahol a tajvani gyártó a piacvezető, de a hajlított monitorok is nagy népszerűségnek örvendenek a felhasználók körében.
Nem csoda tehát, hogy ezeket az eszközöket most is díjazták. A Chromebookok közül mindjárt kettő is elismerésben részesült, név szerint a Chromebook R 11, valamint a Chromebook 15.
A hajlított monitorok közül is kettőt talált díjazásra érdemesnek a zsűri, méghozzá a Predator X34, illetve a Predator Z35 modelleket.
Okostelefonok, asztali mini pécék és 2 az 1-ben notebookok
Az immár 24. alkalommal megrendezett Taiwan Excellence Awards-on azért más Acer eszközök is labdába rúgtak.
A átalakítható laptopok kategóriájában az Aspire R 13 nyerte el a döntéshozók tetszését, de két okostelefon is lenyűgözte őket. Az egyik a játékosoknak készült Androidos Predator 6 volt, a másik pedig a Windows 10-zel telepített Liquid Jade Primo.
A fenti eszközök mindegyikéről írtunk már egy kis összefoglalót, olvassatok vissza bátran! És talán egy-egy odaítélt díj alapján nem lehet döntést hozni, de támpontot mindenképpen adhat a vásárlás előtt, hiszen ennyi szakember nem tévedhet.