Magyarország Acer márkaboltjai +36 21 / 345 - 7700 info@acer.shop.hu
Brutális Predator laptopot mutatott be az Acer az IFA-n
2016. szeptember 06.

Brutális Predator laptopot mutatott be az Acer az IFA-n

Szerző: Acershop
1 perc
Az öt hűtő elsőre szintén túlzásnak tűnhet, de ha azt nézzük, hogy mi mindent zsúfoltak a fejlesztők a Predator 21 X házába, akkor már teljesen érthető a dolog.

Már megszokhattuk, hogy a legtöbb számítástechnikai eszközöket gyártó cég a nagyobb kiállításokra időzíti az új fejlesztések bemutatását, amikor a szakmai újságírók is egy helyre gyűlnek össze.

Nincs ez másként az idei, Berlinben zajló IFA esetén sem, ahol az Acer is kitett magáért, többek között egy olyan Predator laptoppal, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni.

upload/articles/6/552/1_500x400.jpg

Hajlított kijelző egy laptopban?

Az Acer kínálatában már eddig is több hajlított monitor szerepel, amikkel leginkább a játékosokat célozták meg, de a grafikusok és tervezők számára is hasznos lehet egy ilyen eszköz. Most pedig gondoltak egyet az Acer mérnökei, és egy olyan notebookot álmodtak meg és hoztak létre, ami szintén hajlított kijelzőt kapott, ezzel a Predator 21 X lett a világon az első ilyen laptop.

A 21 colos, 2560x1080 felbontású IPS panel mellett a laptop a Tobii szemkövető technológiát is megkapta, aminek köszönhetően még jobban élvezhető a játék élménye. Ha ehhez még hozzávesszük a széles betekintési szöget is, akkor tényleg semmi nem hiányzik egy jó kalandhoz.

upload/articles/6/552/2_500x400.jpg

5 hűtő, két videokártya és Kaby Lake processzor

A hajlított monitor még korántsem minden a Predator 21 X-nél, ugyanis mindjárt két videokártyát is belepakolt az Acer a laptopba, méghozzá nem is akármilyet: Nvidia GeForce GTX 1080 GPU-k garantálják a tökéletes képi élményt.

Hogy ezzel mi pontosan a gyártó szándéka, az rejtély, de ne felejtsük el, hogy az Acer nemrég kötött megállapodást a Starbreeze-zel a StarVR virtuális valóság headsetek fejlesztésére, és talán itt kell keresni a megfejtést.

Az öt hűtő elsőre szintén túlzásnak tűnhet, de ha azt nézzük, hogy mi mindent zsúfoltak a fejlesztők a Predator 21 X házába, akkor már teljesen érthető a dolog. A legújabb, hetedik generációs (Kaby Lake) Intel Core i7 prociknak ugyanis kell majd a hűtés, de a Cherry MX mechanikus billentyűzetet is érdemes még megemlíteni, mint a notebook egyik fontos összetevőjét.

upload/articles/6/552/3_500x400.jpg

Hogy ez a nyolckilós monstrum mikor lesz kapható, arról még nincsenek konkrét információk – egyes értesülések szerint csak megrendelésre készül majd –, az árába pedig jobb nem is belegondolni.

A "kisebb" Predator sorozat, a G9 legfrissebb modelljei viszont folyamatosan érkeznek az országba, ha nem is ekkora méretben, de akár 17" kijelzővel ellátott csúcskategóriás gépek közül is válogathatsz az AcerShopban.

Ingyen hitel

Teljeskörű hiteligénylés, akár 0% THM

Szerviz otthonról

Szervizmunka és szállítás kényelmesen, gyorsan

15 napos teszt

Visszavásárlási garanciát adunk, akár cégeknek is.

Árgarancia

Egyedülálló megoldás, hogy ne érhessen kellemetlenség

1 napos szállítás

Villámgyors kiszállítás, vedd át rendelésed akár már ma!
Megbízható bolt
otp