Játékra fel!
Most természetesen nem az internetes böngészőben való szórakozásról van szó, hiszen azt mostanra szinte minden készülék kit tudja szolgálni.
Ha már valaki elkezd játszogatni, annak előbb-utóbb lesz folytatása. Jönnek az egyre nagyobb hardverigényű játékok és így lesz szükség erősebb és erősebb gépre. Vásárláskor érdemes kicsit előre gondolkodni, hiszen RAM-ot, vagy SSD-t a legtöbb laptopba később is bele lehet szerelni, bár az utóbbi egy kicsit több macerával jár. Ezzel ellentétben a processzort és a dedikált grafikus vezértől nem igazán lehet csak úgy hipp-hopp kikapni és lecserélni egy jobbra. Ennek megfelelően célszerű vásárláskor ezt a két paramétert előtérbe helyezni.
Játékra alkalmas gépről akkor beszélhetünk, ha már van benne dedikált videokártya. Na persze ez nem azt jelenti, hogy akkor az bármit el is tud futtatni. Az újonnan megjelenő, már dedikált vezérlővel szerelt Acer laptopok NVIDIA GeForce MX130-as, illetve MX150-es kártyákkal vannak ellátva. Előbbi az NVIDIA GeForce GT 940MX, utóbbi pedig a GTX 950M környékére tehető. Minden esetben a választott játék gépigényeit figyelembe véve kell laptopot vásárolni. Az imént említett kategóriában főleg az Acer Aspire 5-ös termékcsaládból lehet válogatni, de az Aspire E5, Aspire F5, Nitro 5 és Swift 3 modellekből is bele lehet futni olyan konfigurációba, ami megfelel ennek a kritériumnak.
Azzal viszont talán senki nem fog vitatkozni, hogy a komolyabb játék és játékélmény az NVIDIA GeForce GTX 1050-től kezdődik. Ezek már a modernebb, újabb játékokhoz szükséges teljesítménnyel rendelkeznek, melyet nyilván áruk is tükröz. Igen, egy kicsit “zsebbenyúlósabb” történetről van szó, viszont hosszú távon jobban megéri, hiszen itt már kicsit nehezebben elképzelhető, hogy az adott összeállítás nem elegendő a játékhoz és emiatt új gépet kelljen venni. Ezt a csoportot az Acer kínálatában az Aspire 7, Aspire VN7, Spin 5, Nitro 5, Nitro 5 Spin, Predator Helios 300 és a Predator Triton termékcsaládok erősítik.
Egy alacsonyabb költségvetés esetén hasznos tehát jól átgondolni, mire is lesz használva a készülék, nehogy később kevésnek bizonyuljon. Ha pedig rendelkezésre áll némi “felesleg” is anyagi oldalon, érdemes kicsit fölé lőni a céloknak, hogy a későbbiekben se okozzon csalódást a készülék, hiszen évről-évre egyre komolyabb játékokkal örvendeztetik meg a gamereket.
AcerShop