Monitor műanyag palackból?
Te is szelektíven gyűjtöd? Gondosan szétválogatod, azután elviszed egy „szigetre”, vagy a házatok alagsorában erre a célra külön felállított kukába, és közben azon gondolkodsz, hogy vajon mi lesz belőle, hogy hol jön veled szembe legközelebb az az ásványvizes palack, amit éppen az előbb tapostál össze? Vagy eddig az eszedbe sem jutott, hogy akár a legváratlanabb helyeken is találkozhatsz vele – például épp egy Acer kijelzőben.
Hosszabb élettartam a környezetért
Napjainkban divat környezettudatosnak lenni, akár magánemberek vagyunk, akár egy nagy nemzetközi cég. A miért talán nem is számít – ha valaki azért óvja a természetet, mert úgy hiszi, hogy attól lesz igazán menő, az az illető dolga –, a lényeg végső soron az, hogy a lehető legtöbbet tegyük azért, hogy a bolygónk még sokáig élhető hely legyen.
A tajvani Acer eddig is számos lépést vezetett be annak érdekében, hogy csökkentse az elektronikai és elektromos hulladék mennyiségét, hiszen az ilyen szemét nagyobb veszélyt jelent a természetre. Egyrészt a vállalat szakemberei már a felhasznált anyagok kiválasztásánál arra törekszenek, hogy azok öko anyagok legyenek, vagyis az előállításuk a lehető legkisebb mértékben terhelje meg a környezetet. Másrészt a tervezés során figyelnek arra, hogy a cég által gyártott készülékek minél tartósabbak legyenek – az eszközök moduláris kialakítása azt a célt szolgálja, hogy egy egyszerű alkatrészcserével könnyedén meghosszabbítható legyen az élettartamuk.
Műanyag palack a monitorokban?
Ez első hallásra igen vadul hangzik, pedig igaz – az Acer nem egy monitorjának, illetve all-in-one – minden egyben – számítógépének a gyártása során alkalmaz újrahasznosított műanyag palackot, természetesen a legmagasabb minőségi követelmények mellett. Ez azt jelenti, hogy a műanyag feldolgozását végző partnereket körültekintően választják ki, a design az anyag tulajdonságainak maximális figyelembevételével készül, valamint a tesztelés folyamata is sokkal összetettebb.
Szóval, ha Te is zöld vagy, akkor válassz magadnak újrahasznosított műanyagot is tartalmazó Acer monitort, mert így nem csak a természetet véded, de egy igazán szuper kijelző tulajdonosa is leszel!