Öt „piros pont” az Acernek
Tartalomhoz a forma – talán van köztetek olyan, aki emlékszik még erre a régi szlogenre. Ma persze már természetes, hogy egy-egy termék külseje ugyanolyan fontos, mint az, ami benne van, de ez nem volt mindig így. A tévé csak tévé volt, a mosógép meg... Igen, mosógép! Azóta viszont jelentős változások történtek, és ugyanazt a műszaki kombót sokszor csupán a rafinált tervezés emeli ki a tömegből. Sőt, a design olykor a funkció rovására is megy, hiszen a gyártók jól tudják, hogy nem csak az eszünkkel, hanem a szemünkkel is döntünk.
A Red Dot Design Award
A Red Dot napjaink egyik legrangosabb tervezői díja, amit 1954 óta ítélnek oda három kategóriában: termék és kommunikációs design, valamint design koncepció. A verseny presztízsét mi sem mutatja jobban, mint hogy a pályázók száma évről évre nő, és a nemzetközi szaktekintélyekből álló zsűri a garancia arra, hogy valóban csak az arra érdemesek részesüljenek az elismerésben.
Öt Red Dot az Acernek
Az Acer a napokban jelentette be, hogy 2015-ben nem egy, de öt termékét is méltónak találták a rangos díjra. Ez azért is nagy eredmény, mert a világ 56 országának közel 5.000 indulójával szemben kellett megmérettetniük magukat a Computers & Information Technology kategóriában, és egyben annak a bizonyítéka, hogy a tökéletes designra való állhatatos törekvés meghozta a gyümölcsét.
A díjazottak
Ha a te fogad is fáj egy díjnyertes Acer kütyüre, akkor íme a nyertesek listája:
Aspire Switch 12 notebookok: Ezek a „2in1” eszközök egy notebook és egy tablet ideális keverékei, amik egyformán tökéletesek munkához és szórakozáshoz is.
TravelMate P645 notebook: Hosszabb utazás? Nem gond, hiszen az aksi akár nyolc órán át is kitart! Videokonferencia? Extra teljesítményű vezeték nélküli kapcsolat. Egyszóval tökéletes útitárs, amit bárhová magaddal vihetsz.
A díjazottak között találhatod még az Aspire R 13 Convertible notebookot, a Revo One RL85 Desktop PC-t, valamint az Aspire V Nitro Series notebookokat is, amik mind ötvözik magukban a tökéletes designt a tökéletes technológiával.