Újabb díjnyertes termékek az Acertől
A tajvani számítógépgyártó, az Acer, nemrégiben büszkélkedett el vele, hogy az igen rangos Red Dot Design Award-on öt díjat is kaptak a termékei. Nos, a sornak még nincs vége, ugyanis a cég a közelmúltban újabb elismerésekkel gazdagodott. Ezúttal a világhírű tervezőintézet, az iF International Forum Design által szervezett Computex d&i (design és innováció) versenyen díjazták az Acer hét eszközét – köztük olyanokat, amiket az áprilisi New York-i sajtótájékoztatón láthatott először a közönség.
Szépség és megbízhatóság
Mint a vállalat egyik vezetője elmondta, egy számítástechnikai eszköz esetében nem csupán az a fontos, hogy megbízható és „izmos” legyen, de napjainkban a szépség sem elhanyagolgató szempont. Éppen ezért a gyártást folyamatosan megújítják annak érdekében, hogy a termékek a vásárló valamennyi érzékére hassanak: a tapintásra éppúgy, mint hogy elkápráztassák a szemet. Ennek jegyében született meg az Acer design nyelve, így például a textilt utánzó mintázat is, ami igazi élménnyé teszi azt, amikor egy-egy eszközt megérintünk, a kezünkben tartunk.
A hét díjazott
A győzteseket egy nemzetközi szakértőkből álló bizottság választotta ki egy összetett kritériumrendszer alapján. Ennek része volt az innováció mértéke, maga a design, a kivitelezés, az anyagválasztás, a környezetbarátság, a funkcionalitás, a biztonság, az ergonómia, így szinte biztos, hogy aki elnyerte az elismerést, az valóban minőségi terméket tett le az asztalra.
A Computex d&i díjazottjai között megtalálhatjuk az Aspire Switch 10 E 2 in 1 és az Aspire E 15 notebookokat, a Predator X34 játékokhoz fejlesztett monitort, az Iconia One 8 tabletet, a széles körben dicsért Chromebook 15-öt, a szórakoztatóközpont jelzővel ellátott Revo One RL85-öt, és végezetül a stílusos H257HU monitort.
Az előbb felsorolt eszközök közül jó néhányról beszámoltunk már, és külön cikkben mutattuk be őket. Ezt a hagyományt a jövőben is folytatjuk majd, és az Acer valamennyi újdonságáról naprakészen beszámolunk Nektek.